Nem lehet másképpen mondani és meghallani, vagy leírni majd elolvasni, mint amint ez megtörtént. De nem is érdemes. Akkor hát vágjunk bele.
19 év után összegyűltek azok az egyházközségi vezetők, akik valamiért haragudtak a papra. Arra a papra, akinek az idejében felépült az új templom, a régi omladozó és államosított felekezeti iskola visszakerült az egyházközség birtokában, majd helyén felépült az új tanácsterem, a parókia is tetemes tatarozáson esett át. Ezek voltak a látványos szolgálati eredemények - úgymond. Közben a pap azzal "ártott az egyházközségének", hogy elvégzett egy lelkigondozói képesítést, pásztorálpszichológiai mesteri oklevelet szerzett, majd az elkezdett témát tovább kutatva doktori fokozatot szerzett.
Nos. Ezek tények. Ami ezután következett épp olyan tény az is, hogy az egyházközségi vezetők gyűlést hívtak össze, ahova a papot nem hívták el majd ezután minden lehetséges dolgot elkövettek azért, hogy ellehetetlenítsék a templomépítő papjukat, magyarul elűzték a papot.
A gyűlést amikorra összehívták épp akkor halt meg az egyik papramorgó egyháztanácsos családjában egy meleg lelkű kedves asszony. A gyűlést a temetés miatt elhalasztották. Majd később összehívták. Utána még arra is sor került hogy a papramorgó családjában esketési és keresztelési szertartásra kerüljön sor, amit szintén a pap végzett és azon a helyen ahol annak előtte az ő elkergetését megszervező gyűlésre sor került.A pap természetesen elvégzett temetési, keresztelési és esketési szertartást is, és amint annak rendje és módja szokott lenni otthagyta a gyülekezetet ahol és akiért 19 évet szolgált. A jutalma az lett, hogy megszabadult azoktól a hívektől akik ellehetetlenítették az életét és a szolgálatát.
Egyszerű, rövid történet.Ami folytatódik - nincs ezért senkinek sem lelkiismereti gondja sem látszólag, a papnak semmiképp nincs, a papramorgó tanácsosoknak nem tudni.
Folyatás következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése